Filozófia
A harcban az eszközünk saját magunk vagyunk. Hiába van nálunk akármilyen fegyver, hiába tanultunk akármilyen technikákat, ha a kellő pillanatban lefagyunk, vagy túlagyaljuk a dolgokat, vagy bármi más miatt nem tudjuk kihozni magunkból azt, amire képesek vagyunk. A fizikai gyakorláson, a test mozgatásán túl ezért foglalkozunk azzal is, hogy ki és mi alapján mozgatja a testet. Ez azt jelenti, hogy a vizsgálat tárgya mindenki számára saját maga.
四拳 波羅蜜 大光明
Hogy jelenik meg ez edzésen?
Gyakorlás közben szembe jöhetnek olyan korábbi élmények, amiket anno nem értettünk és amiknek a feszültségét a testünk elraktározta. Például az esések, gurulások tanulása során kiderülhet, hogy folyamatosan feszítjük valamelyik izmunkat, mert a korábbi emlékünkből kiindulva attól tartunk, hogy megsérülünk. És éppen ezzel a folyamatos feszítéssel akadályozzuk saját magunkat a mozgásban úgy, hogy nem is vagyunk tudatában annak, hogy ez történik. Egy ilyen helyzetben ha csak ész nélkül erőltetjük az adott mozgást, akkor akár le is sérülhetünk. A másik út az, hogy megvizsgáljuk, hogy hol akadtunk el a gyakorlásban, felfedezzük a feszülést, megkeressük, hogy mi az oka, és hogy hogyan tudunk rajta változtatni. Ha ezen információk birtokában gyakorlunk tovább, akkor ez a túlzott feszültség kioldódik az izmainkból, és megértjük közben azt is, ami régen történt. Így megszűnik a blokk a testünkben és az elménkben egyaránt.
Úgy is mondhatnánk, hogy a fenti példában a gyakorlás során szembesültünk egy határunkkal, és átmentünk rajta. Megküzdöttünk magunkkal és könnyebbek lettünk.
Hasonló blokkok nem csak a testünkben vannak, hanem a gondolkodásunkban is. A gyakorlás során ezekkel is szembesülhetünk, és megvizsgálva őket ezeket a határokat is át tudjuk lépni.
A valódi harcművészetnek része az, hogy a fizikálisan és mentálisan is fejlesztjük magunkat. Sose tudhatjuk előre, hogy egy edzés mit fog felhozni, mit találunk, de bármi is jön szembe, azt megvizsgáljuk és tanulunk belőle. Ez a munka tud elvezetni oda, hogy képesek leszünk a jelenben lenni, figyelni, és kihozni magunkból azt, ami bennünk van.
Ennek a munkának a része az is, hogy edzés után végiggondoljuk, hogy mi történt edzésen, és azt mi hogyan éltük meg – ebből fog kiderülni, hogy mi az, amit érdemes lenne megvizsgálni. Ebben segítségünkre lehetnek a többiek is, tudunk beszélgetni, kérdezni egymástól. Ennek az egyik terepe lehet az edzés utáni teázás, egy másik opció pedig, ha utólag leírjuk, tudatosítjuk az edzést. Ebbe a munkába is van lehetőség becsatolni, ha valaki komolyan el akar mélyülni a harcművészetben.
A munka magunkon nem áll meg az edzés keretein belül. Amivel blokkoljuk saját magunkat, az az életünk összes területén jelen van, és ha az edzésen feloldunk egy blokkot, akkor az ki fog hatni az életünk más területeire is.
Amellett, hogy magunkon dolgozunk, felmerül az a kérdés is, hogy ha megtanultuk ezeket a technikákat, mihez kezdünk velük? Attól, hogy tudunk ütni, biztosan szükség van rá egy adott helyzetben? Lehet, hogy ha nem lépünk fel támadóan, akkor a másik sem lesz erőszakos? Milyen következményei vannak a tetteinknek a másikra nézve? Felelősséggel tartozunk a tudásunkért.
Ez elvezet minket odáig, hogy valóban gyakorolni egy harcművészetet egy fajta hozzáállást jelent az élethez. Ez egy életmód, aminek az alapja az, hogy fejlesztjük magunkat és tiszteljük az életet.
Úgy tartják, hogy a harcművészet lényege az ember mindennapi tevékenységén és viselkedésén keresztül érzékeltethető a legjobban. Azaz az emberségen keresztül. Egyértelmű, hogy a budóka, aki kerüli a meggondolatlan, helytelen viselkedési formákat, az nem kerülhet az elhamarkodottság csapdájába; nyugodt a dolgokhoz való hozzáállása, nem bizonytalanodik, ám ezzel szemben szerény, jóindulatú és nagy tiszteletnek örvend. A harcművészet igazi iránya abban rejlik, hogy ne engedjük, hogy vágyakozásaink eluralkodjanak felettünk. S míg megbecsülendő tett, ha megvédjük a gyengébbeket, s megküzdünk a hatalmasabbal, nem szabad szükségtelen vagy ok nélküli harcokba bocsátkoznunk. Ha a körülmények szükségessé teszik, azok, akik nem félnek az erősebbtől, s kiállnak a gyengék mellett, igazi harcosnak nevezendők. Ha valaki megsért vagy tiszteletlenül bánik veled, a legnagyobb bátorság, ha nevetve s nem ellenségként tekintesz rá. A kard ok nélküli előrántása minden esetben kerülendő. Könnyű szívvel és a szeretet erényével elérhető a szívélyesség és jókedélyűség, ám ezalatt a szigorú hozzáállás is fenntartandó a határozottság és bátorság érdekében; tisztelni kell mind az irodalmat, mind a harci művészeteket a túlzásba vitt tanulás áldozatává válás nélkül; a szív jósággal és bátorsággal legyen telítve: ezek az isteni harcos tulajdonságai. Hűnek kell lennünk a harcos fenti, örökkévaló irányelveihez.